2024-es magyarországi önkormányzati választás

A 2024-es magyarországi önkormányzati választást 2024. június 9-én tartották.[1] A képviselőket és polgármestereket az alaptörvény értelmében kivételesen 4,5 évre (2024 őszétől 2029 tavaszáig) választották.

Az alaptörvény tizenegyedik módosítása értelmében 2024-től az európai parlamenti választással egyidőben kell megtartani az önkormányzati választásokat Magyarországon. Ezért a szavazást a 2024-es magyarországi európai parlamenti választás napján tartották.

Választási rendszer

Az önkormányzati választáson a vármegyei (fővárosi) és helyi (kerületi) önkormányzati képviselőket, a polgármestereket és a főpolgármestert, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselőket választják meg. A vármegyei és helyi önkormányzati választáson azok választhatnak, akiknek az adott településen/vármegyében van a lakóhelyük vagy bejelentett tartózkodási helyük, azaz életvitelszerűen ott élnek, vagy legalábbis három hónapnál hosszabb ideig tartózkodnak.[2][3] A magyar állampolgárság nem feltétel, de hiányában regisztrálni kell. Nincs választójoga annak, akit a bíróság bűncselekmény elkövetése vagy belátási képesség korlátozottsága miatt kizárt ebből a jogból. Szintén feltétel a nagykorúság.[2] A nemzetiségi önkormányzati választáson az szavazhat, aki megadott határidőig az adott nemzetiséghez tartozónak vallja magát.

A választáson mindazok választhatóak, akik választójoggal rendelkeznek, továbbá a külföldön élő magyar állampolgárok is elindulhatnak a választáson; a helyben lakás nem feltétel.

Elnyerhető mandátumok száma[4]
Főpolgármester
1
Polgármesterek
3 177
10 ezer és az alatti lakosú településeken
3 011
10 ezer feletti lakosú településeken
166
Fővárosi kerületekben
23
Megyei jogú városokban
25
Egyéb 10 ezer lakos feletti településeken
118
Települési önkormányzati képviselők
16 735
10 ezer és az alatti lakosú településeken
14 528
Egyéni listákról
14 528
10 ezer lakos feletti településeken
2 207
Egyéni listákról
1 586
Kompenzációs listákról
621
Közgyűlési mandátumok
413
Fővárosi listás mandátumok
32
Megyei közgyűlési mandátumok
381
Összes helyi önkormányzati mandátum
20 326

A vármegyei közgyűlés választása

A választás szabályai a 19 vármegyében azonosak. A választás egyfordulós, listás.

A vármegyei közgyűlések képviselőinek száma a teljes vármegye lakosságától függ, bár a megyei jogú városokban élők nem szavazhatnak a vármegyei önkormányzat összetételéről. Legkevesebb 15 fős lehet egy közgyűlés, egyebekben 400 ezer lakosig minden 20 ezer fő után egy képviselő, efölött 700 ezer lakosig minden 30 ezer fő után egy képviselő, efölött pedig minden 40 ezer fő után egy képviselő.

Listát az a párt(szövetség) állíthat, amely a vármegyében a lakosság 0,5%-ának megfelelő számú ajánlást gyűjt össze. A mandátumkiosztás D’Hondt-módszerű, de mandátumot csak azok a pártok kapnak, amelyek a szavazatok 5%-át (közös listával 10, illetve 15%-át) elérik.[5]

A vármegyei közgyűlések létszáma[6]
Vármegye Szavazásra jogosult Képviselő
2024 +/–

2019 óta

Baranya 303 011 18
Bács-Kiskun 412 888 23
Békés 274 461 16 -1 Csökkenés
Borsod-Abaúj-Zemplén 511 307 28 -1 Csökkenés
Csongrád-Csanád 325 844 19 -1 Csökkenés
Fejér 342 218 20
Győr-Moson-Sopron 377 050 22 +1 Növekedés
Hajdú-Bihar 425 181 24
Heves 237 061 15
Jász-Nagykun-Szolnok 295 889 18
Komárom-Esztergom 244 907 15
Nógrád 153 221 15
Pest 1 065 267 46 +2 Növekedés
Somogy 254 832 15
Szabolcs-Szatmár-Bereg 438 448 25
Tolna 176 409 15
Vas 205 462 15
Veszprém 281 201 17
Zala 227 821 15
19 vármegye 6 552 478 381

A települési önkormányzati választás

A közgyűlés választásának szabályai attól függnek, hogy a település lakossága meghaladja-e a 10 000 főt. A képviselő-testület létszáma itt is a település lakosságától függ. A polgármester, akit külön választanak meg, tagja és egyben vezetője is a közgyűlésnek, képviselő-testületnek.

Települések tízezer lakosig

Az ilyen települések mindegyike egy választókerületet alkot. Jelölt az lehet, akit a választók legalább 1%-a ajánlott.[7] Szavazáskor az összes jelölt neve egy közös szavazólapon szerepel, a választópolgár pedig legfeljebb annyi jelöltre szavaz, mint ahány fős a képviselő-testület. Érvényesek azok a szavazólapok is, amelyeken ennél kevesebb jelölt neve mellé tettek a szavazók X-et (vagy keresztet). A képviselők a legtöbb szavazatot kapó jelöltek lesznek.[5]

Lakosság Képviselők[8]
1–100 2
101–1000 4
1001–5000 6
5001–10 000 8

Települések tízezer lakos fölött

Az ilyen településeket egyéni választókerületekre osztották fel (számukat törvény határozza meg), a körzetben – ahol a jelöltséghez a lakosság 1%-ának ajánlása szükséges[7] – a legtöbb szavazatot kapó jelölt lesz a képviselő. A képviselővé nem vált jelöltek szavazatait pártonként összeadják (feltéve, hogy a párt a körzetek legalább kétharmadában állított jelöltet[9]), és a Sainte-Laguë-módszerrel kiosztják róla a törvényben meghatározott mandátumszámot. Csak az a lista kaphat mandátumot, amelyik a kompenzációs szavazatok számának (csak a listát állító pártokét összeadva) az 5%-át elérte. Az 5%-os küszöb két jelölő szervezet közös listájánál 10%-ra, három vagy több esetén pedig 15%-ra nő.[5]

Lakosság Képviselői helyek
Egyéni Kompenzációs Összesen
10 001 – 25 000 8 3 11
25 001 – 50 000 10 4 14
50 001 – 75 000 12 5 17
75 001 – 100 000 14 6 20
100 000 felett 14, és minden további

10 000 lakos után +1

6, és minden további

25 000 lakos után +1

A polgármester-választás

A polgármester választás egyfordulós, jelöltté váláshoz jogszabályokban megszabott számú ajánlás kell: a 10 000 vagy annál kevesebb lakosú településeken a választópolgárok legalább 3%-ától, a 10 000 lakost meghaladó, de 100 000 vagy annál kevesebb lakosú település esetén legalább 300 választópolgártól, míg a 100 000-nél több lakosú település esetén legalább 500 választópolgártól kellett ehhez ajánlást szerezni. A polgármester a legtöbb szavazatot kapó jelölt lesz.[5]

Budapest

Budapesten a választók kerületi képviselő-testületet és polgármestert, valamint főpolgármestert választanak. A kerületi választási rendszer azonos a településivel, beleértve a polgármesterek megválasztását is.

Főpolgármester az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta a főpolgármester-jelöltek közül; a jelöltté váláshoz azonban 5000 ajánlás szükséges.

2023 decemberében, fél évvel a választások előtt az Országgyűlés visszaállította a 2014 előtti rendszert, azaz a főpolgármesteren kívül csak listás képviselők kerülnek a fővárosi közgyűlésbe.[10]

A választás eredményeként felállt fővárosi közgyűlés tagjai: 32 listás jelölt, valamint a főpolgármester.

Jelöltek és eredmények

Országosan

Országos áttekintés a jelöltállításról:[11]

Jelöltek Független Szervezet által állított Összesen
önálló közös
Főpolgármester
0
1
2
3
Fővárosi listás
112
207
319
Vármegyei listás
931
680
1 611
Polgármester
6 260
530
853
7 643
Egyéni listás
30 587
1 197
1 653
33 437
Egyéni választókerületi
484
3 953
2 318
6 755
Települési kompenzációs listán
3 450
2 595
6 045
Összesen
37 331
10 174
8 309
55 814

Részvételi adatok

2024. június 9.[12]
7:00-ig 1,88% 148 427 fő
9:00-ig 9,98% 785 546 fő
11:00-ig 22,89% 1 802 332 fő
13:00-ig 33,14% 2 609 173 fő
15:00-ig 42,04% 3 310 686 fő
17:00-ig 50,69% 3 991 444 fő
18:30-ig 56,09% 4 416 794 fő
19:00-ig 58,10% 4 560 620 fő[13]

Budapest főpolgármester-jelöltjei

Jelölt Támogató szervezet Szavazat[14] Arány
Karácsony Gergely Párbeszéd–DK–MSZP[15] (a Momentum támogatásával)[16]
371 578
47,51%
Vitézy Dávid Vitézy Dáviddal Budapestért, LMP[17]
(Brenner Koloman, a Jobbik visszalépett jelöltje támogatásával)[18]
(Szentkirályi Alexandra, a FideszKDNP visszalépett jelöltje támogatásával)[19]
371 537
47,50%
Grundtner András Mi Hazánk[20]
38 995
4,99%
Szentkirályi Alexandra Fidesz–KDNP (június 7-én bejelentette visszalépését az indulástól,
de neve a szavazólapokon áthúzva rajtamaradt.)[19]
–*
Összesen
782 110
100 %

*Minden rá adott szavazat automatikusan érvénytelennek számít.

A szavazatok addig példátlanul szoros eredménye miatt Vitézy Dávid bejelentette, hogy a szavazatok újraszámolását fogja kezdeményezni.[21] A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Vitézy számos kifogása miatt el is rendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását,[22] Karácsony Gergely viszont június 13-án már azt kezdeményezte, hogy egész Budapesten ismételjék meg a főpolgármester-választást.[23] Június 14-én az újraszámlálás után az NVB bejelentette, hogy 560 érvénytelen szavazatot sikerült érvényesíteni, melyből Grundtner Andrást 53, Karácsony Gergelyt 112, míg Vitézy Dávidot 395 támogatta, így a különbség 41-re csökkent, ami szerint Karácsony Gergely maradt Budapest főpolgármestere.

Budapesti listák

Jelölő szervezet Jelöltek száma Listavezető Szavazat[24] Arány Mandátumok
Száma Aránya
Fidesz–KDNP 96 Szentkirályi Alexandra
227 285
28,69% 10 31,25%
TISZA 14 Magyar Péter
216 609
27,34% 10 31,25%
DK–MSZP–Párbeszéd 69 Karácsony Gergely
131 696
16,62% 6 18,75%
VDB, LMP 32 Vitézy Dávid
80 402
10,15% 3 9,375%
MKKP 15 Baranyi Krisztina
62 541
7,89% 3 9,375%
Momentum 31 Donáth Anna
39 471
4,98% 0
Mi Hazánk 32 Grundtner András
30 208
3,81% 0
Munkáspárt 17 Thürmer Gyula
1 835
0,23% 0
Nép Pártján 3 Ruttensdorfer Béla
1 315
0,17% 0
Szolidaritás, L7, HP 10 Székely Sándor
930
0,12% 0
Összesen
792 292
100 % 32 100 %
A Fővárosi pártlistákon szereplő jelöltek
Fidesz–KDNP[25] Párbeszéd–DK–MSZP[26] Momentum[27] TISZA[28] MKKP[29]
  1. Szentkirályi Alexandra
  2. Sára Botond
  3. Böröcz László
  4. Janó-Veilandics Franciska
  5. Varga Zsoltné Szalai Piroska
  6. Szécsényi Dániel
  7. Havasi Zoltán
  8. Sinkovics Krisztián Ádám
  9. Radics Béla
  10. Böjthe Péter
  11. György Bence István
  12. Elekes Tamás
  13. Tóth Réka Kamilla
  14. Szarvas Attila Sándor
  15. Szilágyi Demeter
  16. Gyurákovics Andrea
  17. Kun-Gazda Péter
  18. Gyepes Ádám
  19. Takaró Mihály Károly
  20. Dudás Zoltán
  1. Karácsony Gergely
  2. Szaniszló Sándor
  3. Tüttő Kata
  4. Barabás Richárd
  5. Déri Tibor
  6. Béres András
  7. Keszthelyi Dorottya
  8. Horváth Csaba
  9. Jószai Attila
  10. Bakai-Nagy Zita
  11. Bodnár Zoltán
  12. Lukoczki Károly
  13. Nemes Gábor
  14. Sólyomfi Andrea Hanna
  15. Nagy Richárd György
  16. Gajda Péter
  17. Mustó Géza Zoltán
  18. Csizmazia Ferenc
  19. Kovács Márton
  20. Fekete Katalin
  1. Donáth Anna
  2. Soproni Tamás István
  3. Havasi Gábor
  4. Kerpel-Fronius Gábor
  5. Szkaliczki Tünde
  6. Kabos Eszter
  7. Berg Dániel
  8. Rádai Dániel
  9. Gergely Bálint
  10. Stemler Diána
  11. Dukán András Ferenc
  12. Farkas Csaba Sándor
  13. Kerekes Andrea
  14. Pataki Márton
  15. Iker Áron
  16. Szarvas Koppány Bendegúz
  17. Naszádos Zsófia
  18. Portik Zalán
  19. Lengyel Patrik
  20. Szaló Péter Tamás
  1. Magyar Péter
  2. Ordas Eszter
  3. Porcher Áron Somerville
  4. Böröck-Gémes Szilvia
  5. Barna Judit Annamária
  6. Bovier György
  7. Kulja András
  8. Lakos Eszter
  9. Gerzsenyi Gabriella
  10. Kollár Kinga
  11. Bujdosó Andrea Anna
  12. Molnár Dániel
  13. Orbán Árpád István
  14. Balogh Balázs
  1. Baranyi Krisztina
  2. Kovács Gergely
  3. Döme Zsuzsanna
  4. Nagy Dávid
  5. Bürger Zoltán
  6. Kocsik Tekla
  7. Ignáth Kitti
  8. Mendly Miklós
  9. Kovács Dávid
  10. Nánásiné Abonyi Gyöngyi
  11. Várady Zoltán
  12. Győrffy Péter
  13. Ferancz Norbert
  14. Kiss Kornél
  15. Kazinczy Krisztina
Mi Hazánk[30] LMP[31] Munkáspárt[32] Szolidaritás, L7, HP[33] Nép Pártján[34]
  1. Grundtner András
  2. Vékony Csongor
  3. Balog Csaba
  4. Pajor Tibor
  5. Kvacskay Károly
  6. Bartal András
  7. Binder Csaba
  8. Czeglédi János
  9. Merha Attila
  10. Juhász József
  11. Tóth Zoltán József
  12. Szecsődi Patrik
  13. Balogné Marosvölgyi Anna
  14. Nagy Attila
  15. Kovács Attila
  16. Árendás Mónika
  17. Ébl György
  18. Fazekas László
  19. Zahuczki István Zsolt
  20. Szabó Sándor
  1. Vitézy Dávid
  2. Gál József
  3. Szilágyi Anna Margit
  4. Merker Dávid
  5. Süveg Anna
  6. Barta Márton
  7. Hutiray Borbála
  8. Togay Can
  9. Kocsis János Balázs
  10. Szabó-Kellner Katalin
  11. Dományi Bálint
  12. Heltai László
  13. Megellai Orsolya
  14. Horn Gergely
  15. Édes Balázs
  16. Varga Zsolt Krisztián
  17. Fekete Izabella
  18. Nényei Pál
  19. Tóbiás Tas
  20. Vida Attila
  1. Thürmer Gyula
  2. Kerezsi László
  3. Fléger Tamás
  4. Barabás György
  5. Gál Péter
  6. Baranyi Gábor
  7. Gazsó Attila
  8. Zilahi Zoltán
  9. Preyer Márk
  10. Kapiné Nagy Éva Mária
  11. Terék Noémi
  12. Mocsári Sándor
  13. Oravetzné Keresztúri Mária
  14. Fodor István
  15. Szabó László
  16. Végh Ferenc
  17. Fehér András Péter
  1. Székely Sándor
  2. Hunwald György
  3. Dankóné Hegedűs Jolán
  4. Cséplő Dániel
  5. Nemes László
  6. Vincze Géza
  7. Simon György
  8. Pál Éva
  9. Galba-Deák Ádám
  10. Kál Károly
  1. Ruttensdorfer Béla
  2. Kerékgyártó Nóra
  3. Oravecz Attila

Budapest kerületei

Város Jelölt Támogató szervezet Szavazat Arány
I. kerület[35] Böröcz László Fidesz–KDNP
6 014
44,99%
Váradiné Naszályi Márta Várunk Egyesület, Párbeszéd, MSZP, Momentum, DK, MMN
5 551
41,53%
Nánásiné Abonyi Gyöngyi MKKP
1 802
13,48%
II. kerület[36] Őrsi Gergely Párbeszéd, MSZP, LMP, Momentum, DK
31 638
69,72%
Dombi Rudolf Fidesz–KDNP
12 747
28,09%
Babcsány Dávid Mi Hazánk
992
2,19%
III. kerület[37] Kiss László DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd, Jobbik, LMP
30 368
47,11%
Bús Balázs Fidesz–KDNP
24 861
38,56%
Budai Sándor Viktor MKKP
6 297
9,77%
Balogné Marosvölgyi Anna Mi Hazánk
2 941
4,56%
IV. kerület[38] Trippon Norbert DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd, Jobbik, LMP
21 579
46,90%
Wintermantel Zsolt Fidesz–KDNP, Újpestért Egyesület
16 157
35,12%
Nagy Dávid MKKP
5 400
11,74%
Pajor Tibor Mi Hazánk
1 884
4,09%
Mayer Ádám Független
740
1,61%
Oravecz Attila Nép Pártján
249
0,54%
V. kerület[39] Szentgyörgyvölgyi Péter Fidesz–KDNP
5 675
54,21%
Juhász Péter Momentum, DK, Nép Pártján, MMN, Párbeszéd,MSZP, LMP
4 360
41,65%
Mázló Imre Független
243
2,32%
Schmuck Andor MIÉNK A BELVÁROS Egyesület
191
1,82%
VI. kerület[40] Soproni Tamás Momentum
8 915
66,37%
Kovács Balázs Norbert Fidesz–KDNP
3 691
27,48%
Bálint György Hatodik Kerület Fejlődéséért Egyesület (HAFE)
828
6,16%
VII. kerület[41] Niedermüller Péter DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd
6 454
35,46%
Benedek Zsolt Fidesz–KDNP
5 457
29,98%
Terdik Roland MKKP
2 256
12,39%
Garai Dóra Élhető Erzsébetváros Egyesület
1 614
8,87%
Lajos Béla Színes Erzsébetváros
1 519
8,35%
Hunwald György Lokálpatrióták Erzsébet Városáért, Szolidaritás, Helló Pesterzsébetiek
902
4,96%
VIII. kerület[42] Pikó András Civilek Józsefvárosért Egyesület, Momentum, DK, Párbeszéd, LMP, Szikra Mozgalom
12 785
48,86%
Sára Botond Fidesz–KDNP
11 651
44,53%
Ébl György Mi Hazánk
841
3,21%
Szili-Darók Ildikó MSZP
444
1,70%
Simon György Szolidaritás, Lokálpatrióták7, Helló Pesterzsébetiek
443
1,69%
IX. kerület[43] Baranyi Krisztina Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület (BKFE), Momentum, MKKP, LMP, Párbeszéd
10 338
43,75%
Gyurákovics Andrea Fidesz–KDNP
6 691
28,31%
Gegesy Ferenc Független, MSZP, DK támogatással.
5 279
22,34%
Kvacskay Károly Mi Hazánk
1 001
4,24%
Cséplő Dániel Szolidaritás, Lokálpatrióták7, Helló Pesterzsébetiek
323
1,37%
X. kerület[44] D. Kovács Róbert Antal Fidesz–KDNP
14 424
49,15%
Mustó Géza DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd, LMP
8 103
27,61%
Barna Judit TISZA
5 309
18,09%
Vékony Csongor Mi Hazánk
1 327
4,52%
Kerezsi László Munkáspárt
186
0,63%
XI. kerület[45] László Imre DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd, LMP
32 774
46,80%
Király Nóra Fidesz–KDNP
23 857
34,07%
Orbán Árpád TISZA
10 706
15,29%
Zakar Gergely Mi Hazánk
2 695
3,85%
XII. kerület[46] Kovács Gergely MKKP
16 123
53,64%
Fonti Krisztina Fidesz–KDNP
11 944
39,74%
Binder Csaba Mi Hazánk
1 181
3,93%
Vincze Géza Szolidaritás, Lokálpatrióták7, Helló Pesterzsébetiek
809
2,69%
XIII. kerület[47] Tóth József MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd, XIII. Kerületi Lokálpatrióták
43 334
77,80%
Harrach Tamás Fidesz–KDNP
8 664
15,56%
Balog Csaba Mi Hazánk
1 929
3,46%
Kanász-Nagy Máté LMP
1 769
3,18%
XIV. kerület[48] Rózsa András Momentum
20 317
36,61%
Borbély Ádám Fidesz–KDNP
17 859
32,18%
Horváth Csaba MSZP, DK, Párbeszéd
11 862
21,37%
Czeglédi János Mi Hazánk
2 758
4,97%
Vida Attila LMP
2 705
4,87%
XV. kerület[49] Cserdiné Németh Angéla DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd
16 636
47,49%
Lehoczki Ádám Fidesz–KDNP
13 149
37,54%
Palocsai Béla Független
2 817
8,04%
Bartal András Mi Hazánk
2 427
6,93%
XVI. kerület[50] Kovács Péter Fidesz–KDNP, A Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja
21 527
56,07%
Csizmazia Ferenc MSZP, DK, LMP, Párbeszéd, Momentum
13 614
35,46%
Ferenci Zoltán XVI. Kerületi Közösségi Egyesület
1 706
4,44%
Zsidró László Mi Hazánk
1 548
4,03%
XVII. kerület[51] Horváth Tamás Fidesz–KDNP
19 270
44,58%
Dálnoki Áron TISZA
7 346
16,99%
Lukoczki Károly MSZP, DK, Párbeszéd, Jobbik, LMP
6 760
15,64%
Gergely Bálint Momentum
4 650
10,76%
Fachet Gergő Itthon Rákosmentén Egyesület
3 598
8,32%
Fazekas László Mi Hazánk
1 485
3,44%
Gál Péter Munkáspárt
121
0,28%
XVIII. kerület[52] Szaniszló Sándor DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Jobbik
25 061
51,53%
Ughy Attila Fidesz–KDNP
15 408
31,68%
Balogh Balázs TISZA
4 300
8,84%
Kaldenecker György Mi Hazánk
1 775
3,65%
Banga Zoltán LMP
1 411
2,90%
Tabi Tünde Megoldás Mozgalom
323
0,66%
Baranyi Gábor Munkáspárt
201
0,41%
Ruttensdorfer Béla Nép Pártján
156
0,32%
XIX. kerület[53] Gajda Péter MSZP, Momentum, DK, Párbeszéd, LMP
14 919
56,75%
Dódity Gabriella Fidesz–KDNP
9 277
35,29%
Egyed András Mi Hazánk
2 091
7,95%
XX. kerület[54] Szabados Ákos Független, kormánypárti támogatással
13 084
49,60%
Fekete Katalin DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP
9 325
35,35%
Tóth Zoltán Mi Hazánk
2 097
7,95%
Nemes László Szolidaritás, Lokálpatrióták7, Helló Pesterzsébetiek
1 314
4,98%
Rovó László Attila Jobbik
558
2,12%
XXI. kerület[55] Borbély Lénárd Közösen Csepelért Polgári Egyesület - Borbély Lénárd Csapata
23 130
67,39%
Dukán András Ferenc Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd
6 590
19,20%
Dudás Zoltán Fidesz–KDNP
3 514
10,24%
Győrfi Krisztina Független Lakossági és Vállalkozói Kerekasztal Egyesület
676
1,97%
Kerékgyártó Nóra Nép Pártján
260
0,76%
Kál Károly Szolidaritás
147
0,43%
XXII. kerület[56] Karsay Ferenc Fidesz–KDNP
12 726
44,81%
Perlai Zoltán DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik
12 330
43,41%
Esze Tamás Mi Hazánk
1 635
5,76%
Iván János Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete (BTBKE)
1 349
4,75%
Dankóné Hegedűs Jolán Szolidaritás, Lokálpatrióták7, Helló Pesterzsébetiek
363
1,28%
XXIII. kerület[57] Bese Ferenc Független, kormánypárti támogatással
5 490
51,53%
Ritter Ottó Soroksári Közélet Tisztaságáért Egyesület, Momentum, DK, Párbeszéd, Jobbik
2 701
25,35%
Bereczki Miklós Független, LMP támogatással
1 879
17,64%
Kovács Attila Mi Hazánk
583
5,47%

Megyei jogú városok

Város Jelölt Támogató szervezet Szavazat Arány
Baja[58] Kámánné Bari Bernadett Fidesz–KDNP
7 584
47,95%
Nyirati Klára MARÉG - Magyarországi Régiókért Egyesület, MSZP
5 983
37,83%
László Károly Bácskaiak a Városért Egyesület
902
5,70%
Üveges Tibor Mi Hazánk
881
5,57%
Garami Artúr Független
466
2,95%
Fercsák Róbert Független Kiesett -
Békéscsaba[59] Szarvas Péter Hajrá Békéscsaba Egyesület
15 951
61,73%
Pap János DK, MSZP, Párbeszéd, Nép Pártján
2 848
11,02%
Bodóczi István Patrióta Békéscsaba Egyesület, a TISZA Párt[60] támogatásával.
5 389
20,85%
Gyebnár Dávid Mi Hazánk
1 654
6,40%
Debrecen[61] Papp László Fidesz–KDNP
40 808
48,39%
Gondola Zsolt Zoárd Civil Fórum Debrecen Egyesület
19 227
22,80%
Mándi László Összefogás a Cívisvárosért Egyesület, támogatják: Momentum, LMP, MSZP, Nép Pártján, Szikra
16 833
19,96%
Salánkiné Kuti Zsuzsanna Mi Hazánk
7 458
8,84%
Madar Miklós Független - -[62]
Dunaújváros[63] Pintér Tamás Rajta Újváros! Egyesület
12 938
67,78%
Magyar András Fidesz–KDNP, Jövő Új-Városáért Egyesület (JUVE)
6 149
32,22%
Eger[64] Vágner Ákos Fidesz–KDNP
8 527
35,51%
Mirkóczki Ádám Civil Közéleti Egyesület
6 370
26,52%
Pál György MSZP, Momentum, DK, Párbeszéd
3 020
12,57%
Domán Dániel MKKP
1 963
8,17%
Tarsoly József Független
1 566
6,52%
Oroján Sándor Egerért Most Egyesület
1 203
5,01%
Pápai Ákos Mi Hazánk
1 044
4,35%
Orosz Lászlóné Független
323
1,34%
Esztergom[65] Hernádi Ádám Fidesz–KDNP
8 418
70,33%
Bádi Gábor Szeretgom Egyesület
2 672
22,32%
Méhes Szilveszter Mi Hazánk
879
7,34%
Érd[66] Csőzik László Szövetség Érdért, MSZP, DK
21 274
61,26%
Kardosné Gyurkó Katalin Fidesz–KDNP
11 313
32,58%
Farkas Gáborné Szalai Tímea Mi Hazánk
1 316
3,79%
Asztalos Éva Független
826
2,38%
Győr[67] Pintér Bence Tiszta Szívvel a Városért Egyesület, Momentum, LMP
18 295
31,15%
Dézsi Csaba András Fidesz–KDNP
17 856
30,40%
Borkai Zsolt Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület
15 869
27,02%
Glázer Tímea DK, Jobbik
2 025
3,45%
Koródi István Mi Hazánk
1 766
3,01%
Kovács László Civilek Győrért Egyesület
1 668
2,84%
Balla Jenő Összefogás Győrért Egyesület
1 257
2,14%
Mészáros Géza Független - -[68]
Hódmezővásárhely[69] Márki-Zay Péter MMN
12 504
55,10%
Grezsa István Fidesz–KDNP
8 658
38,15%
Kovács Pál Független
866
3,82%
Balog Norbert Mi Hazánk
664
2,93%
Kaposvár[70] Szita Károly Fidesz–KDNP
13 803
52,10%
Pintér Attila DK, MSZP, Momentum, Jobbik
5 856
22,10%
Horváth Ákos Ervin Új polgármestert, Új városvezetést Egyesület
3 189
12,04
Nadrai Norbert József Kaposváriak Köre Egyesület
2 008
7,58%
Borondics Barnabás Mi Hazánk
1 636
6,18%
Kecskemét[71] Szemereyné Pataki Klaudia Fidesz–KDNP
19 526
41,89%
Király József Szövetség a Hírös Városért Egyesület, DK, LMP, MSZP, Párbeszéd
13 786
29,57%
Hódi Zsuzsanna Mi Hazánk
5 240
11,24%
Kara László Független
3 868
8,30%
Klinger Ádám András Civil Összefogás Városunkért Egyesület
3 212
6,89%
Bodrogi Tamás Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület
984
2,11%
Miskolc[72] Tóth-Szántai József Pont Mi - Lokálpatrióták Egyesülete, Fidesz–KDNP
24 695
40,20%
Barkai László DK, LMP, MSZP, Párbeszéd
13 591
22,12%
Varga Andrea Klára Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület, Jobbik, Momentum
8 321
13,54%
Lehoczki László Nép Pártján
7 554
12,30%
Pakusza Zoltán Mi Hazánk
4 277
6,96%
Dohány András Független
2 453
3,99%
Fintor Zsolt Független
543
0,88%
Nagykanizsa[73] Horváth Jácint Éljen VárosuNk Egyesület, DK, MSZP, Momentum, LMP, Jobbik
9 495
47,86%
Balogh László Fidesz-KDNP
8 394
42,31%
Hokker Tibor Mi Hazánk
1 207
6,08%
Víg Attila Független
743
3,75%
Nyíregyháza[74] Kovács Ferenc Fidesz–KDNP
23 271
45,90%
Jeszenszki András Szövetség Városunkért, MSZP, Momentum, Párbeszéd, LMP, Nép Pártján, MMN
21 075
41,57%
Kovács Koppány Zoltán Mi Hazánk
4 887
9,64%
Nagy László Baloldali Kör Párt
1 468
2,90%
Pécs[75] Péterffy Attila Pécs Jövőjéért Egyesület, DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd, Forum Sopianae
28 028
46,05%
Csizmadia Péter Fidesz–KDNP, Összefogás Pécsért Egyesület
21 778
35,78%
Szentgyörgyváry Péter Független
5 572
9,15%
Sándor Zoltán Mi Hazánk
2 346
3,85%
Bognár Szilvia Tiszta Kezek Egyesület
2 262
3,72%
Lajos Milán Független
883
1,45%
Salgótarján[76] Kreicsi Bálint Hajrá Salgótarján! Egyesület, Fidesz–KDNP
6 346
46,58%
Huszár Máté SALGÓTARJÁN, Szeretem! Egyesület DK, MSZP, Párbeszéd, Jobbik
4 981
36,56%
Ferkó Attila György Jobb Páholy - Förster Társaság Egyesület
1 061
7,79%
Egyedi Norbert Mi Hazánk
656
4,82%
Rákos Tamás Nép Pártján
482
3,54%
Nagy Attila Munkáspárt
97
0,71%
Sopron[77] Farkas Ciprián Fidesz–KDNP
13 572
50,84%
Sovány Endre Független
5 340
20,00%
Jakál Adrienn Párbeszéd, DK, MSZP
3 405
12,75%
Holpár Csaba MKKP
1 933
7,24%
Horváth Gábor Mi Hazánk
1 510
5,66%
Reischl Gábor Jobbik, LMP, Nyugat Jövője Egyesület
936
3,51%
Szeged[78] Botka László Összefogás Szegedért Egyesület, MSZP, Jobbik, DK
47 601
67,74%
Fülöp László Fidesz–KDNP
16 891
24,04%
Tímár Tamás Mi Hazánk
3 510
5,00%
Joób Márton Független
1 632
2,32%
Szabó Bálint Itt az Idő Egyesület
633
0,90%
Székesfehérvár[79] Cser-Palkovics András Fidesz
33 259
74,11%
Ráczné Földi Judit "FEHÉRVÁRÉRT KÖZÖSEN" Egyesület, DK, MSZP, Párbeszéd
5 733
12,78%
Juhász László Válasz - Független Civilek Fehérvárért Egyesület
3 757
8,37%
Végh Annamária Mi Hazánk
2 127
4,74%
Szekszárd[80] Berlinger Attila Fidesz–KDNP
7 788
54,03%
Bomba Gábor Éljen Szekszárd Egyesület
5 112
35,47%
Tóth Endre Mi Hazánk
1 513
10,50%
Szolnok[81] Győrfi Mihály Tegyünk Szolnokért Egyesület, Jobbik, Momentum, MSZP, DK, Párbeszéd
12 182
39,90%
Szalay Ferenc Fidesz–KDNP
11 807
38,68%
Tóth Áron LMP
2 911
9,54%
Becsei Sebestyén Mi Hazánk
1 968
6,45%
Soós Krisztián Független
917
3,00%
Németh Attila Minden Döntés Számít Egyesület
486
1,59%
Bencsik Mihály Munkáspárt
257
0,84%
Szombathely[82] Nemény András Éljen Szombathely! Egyesület, MSZP, Momentum, DK, Párbeszéd, MMN
25 231
64,92%
Lenkai Nóra Fidesz–KDNP
11 767
30,28%
Danka Lajos Mi Hazánk
1 047
2,69%
Balassa Péter Konzervatívok Egy Jobb Városért
819
2,11%
Tatabánya[83] Szücsné Posztovics Ilona Többségben Tatabányáért, DK, Momentum, Párbeszéd, LMP, MSZP, Nép Pártján
13 562
50,14%
Gál Csaba Fidesz-KDNP
10 837
40,06%
Vajda Krisztián Ferenc Mi Hazánk
1 672
6,18%
Fekete Miklós Generációk Tatabányáért
978
3,62%
Veszprém[84] Porga Gyula Fidesz–KDNP
12 165
47,55%
Hartmann Ferenc Híd a Városért Egyesület, MSZP, Momentum, DK, Párbeszéd
7 528
29,43%
Adamecz Zoltán Együtt Veszprémért
4 377
17,11%
Kovacsics Zsolt Mi Hazánk
1 513
5,91%
Zalaegerszeg[85] Balaicz Zoltán Fidesz–KDNP
18 686
73,08%
Keresztes Csaba Momentum, DK
3 464
13,55%
Góra Balázs Tiéd a Város Egyesület
1 772
6,93%
Kiss Ferenc Mi Hazánk
1 648
6,45%
Torday Renátó Független - -[86]

Vármegyei közgyűlések

Vármegyei listák
Vármegyei listát állító pártok[87]
Terület Fidesz–KDNP DK Mi Hazánk Momentum MSZP LMP Jobbik Nép Pártján MKKP 2RK
Baranya X X X X X X
Bács-Kiskun X X X X X
Békés X X X X X
Borsod-Abaúj-Zemplén X X X X X
Csongrád X X X X X
Fejér X X X X X
Győr-Moson-Sopron X X X X
Hajdú-Bihar X X X X X
Heves X X X X X X
Jász-Nagykun-Szolnok X X X X X X X
Komárom-Esztergom X X X X X
Nógrád X X X X X X X
Pest X X X X
Somogy X X X
Szabolcs-Szatmár-Bereg X X X
Tolna X X X X X X
Vas X X X X X X
Veszprém X X X X X X X
Zala X X X X
Összesen 19 19 19 17 12 6 3 1 1 1
További jelölő szervezetek[88]
Baranya VAN Közéleti Egyesület
Fejér VÁLASZ FCF
Komárom-Esztergom KEM
Somogy SOMOGYÉRT Egyesület
Somogyi Függetlenek Szövetsége
Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírségi Civil Kontroll
ÖSSZEFOGÁS MEGYÉNKÉRT
Tolna VAN Közéleti Egyesület
Zala
Az érvényes szavazatok megoszlása a vármegyei közgyűlési választáson (áttekintő tábla, %)[89]
Részvétel (%) 59,80% 53,45% 55,14% 58,94% 57,12% 57,43% 60,35% 53,99% 59,05% 53,72% 56,36% 60,44% 57,79% 58,70% 59,97% 57,81% 63,05% 60,10% 61,18%
#. Lista BAR
BKK
BÉK
BAZ
CSN
FEJ
GYS
HJB
HEV
JNS
KME
NÓG
PES
SOM
SZB
TOL
VAS
VES
ZAL
1. FideszKDNP 55,43% 55,78% 51,16% 56,00% 47,66% 52,27% 57,00% 56,65% 52,34% 53,18% 47,47% 56,18% 45,64% 52,22% 62,49% 56,92% 59,07% 50,53% 57,27%
2. Mi Hazánk 12,16% 20,37% 21,04% 18,68% 24,08% 13,59% 18,00% 17,60% 14,45% 14,04% 15,66% 17,04% 17,25% 10,36% 15,19% 14,76% 11,22% 13,44% 15,17%
3. DK 10,54% 11,04% 12,69% 10,89% 10,75% 10,17% 12,45% 10,40% 12,86% 9,71% 12,39% 9,62% 16,30% 8,56% 9,18% 9,43% 7,44% 12,89% 11,78%
4. Momentum 6,72% 9,96% 11,14% 8,34% 12,68% 6,76% 12,55% 12,46% 8,18% 7,65% 11,43% 6,78% 20,82% - - 8,60% 7,37% 9,71% 11,97%
5. MKKP - - - - - 11,60% - - - - - - - - - - - - -
5. Jobbik - - - - - - - - 6,84% 7,87% - - - - - - - 4,15% -
7. MSZP 4,73% 2,85% 3,97% 6,09% 4,84% - - 2,88% - 4,07% 3,76% 3,83% - - - 4,27% 3,71% 4,68% -
8. LMP 3,93% - - - - - - - - 3,48% - 2,47% - - - 2,98% 2,22% 4,59% -
9. 2RK Párt - - - - - - - - 5,32% - - - - - - - - - -
10. Nép Pártján - - - - - - - - - - - 4,08% - - - - - - -
Megyei szervezetek 6,49% - - - - 5,61% - - - - 9,30% - - 19,88% 9,72% 3,05% 8,97% - 3,80%
8,98% 3,41%
Jelmagyarázat
Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6.-
vastag betű - közgyűlési többség
A megszerzett vármegyei közgyűlési helyek[90]
Közgyűlés létszáma 18 23 16 28 19 20 22 24 15 18 15 15 46 15 25 15 15 17 15 381
#. Lista BAR
BKK
BÉK
BAZ
CSN
FEJ
GYS
HJB
HEV
JNS
KME
NÓG
PES
SOM
SZB
TOL
VAS
VES
ZAL
1. FideszKDNP 12 14 9 17 10 11 13 15 9 11 8 10 21 9 17 11 10 11 9 227
2. Mi Hazánk 2 5 3 5 5 3 4 4 2 3 2 3 8 1 4 2 2 2 2 62
3. DK 2 2 2 3 2 2 2 2 2 2 2 1 7 1 2 1 1 2 2 40
4. Momentum 1 2 2 2 2 1 3 3 1 1 2 1 10 1 1 2 2 37
5. MKKP 2 2
5. Jobbik 1 1 2
7. MSZP 1 1
Megyei szervezetek 1 1 1 3 2 1 10
1

Jegyzetek

  1. Zrt, HVG Kiadó: Eldőlt, mikor lesz 2024-ben az EP- és a magyar önkormányzati választás (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. május 17. (Hozzáférés: 2023. május 17.)
  2. a b Magyarország Alaptörvénye
  3. 1992. évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról, 5. § (2)-(3) bekezdés
  4. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. március 18.)
  5. a b c d A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény
  6. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. március 18.)
  7. a b Markotay Csaba: Már mindent magukra szabtak: Manipulált szabályokkal, a média- és a hirdetési piac fideszes elfoglalásával indul ma az önkormányzati kampány. Az ellenzék azonban még így is sok helyen győzhet, Népszava, CXLVI. évf. 196. sz. (2019. augusztus 24.) 2. o. ISSN 0237-3785
  8. A polgármester nélkül
  9. Átalakítja a kormány a választási törvényt (magyar nyelven). Portfolio.hu, 2023. május 17. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
  10. Fél évvel a választás előtt átírták a szabályokat, a Fidesz megszavazta a Mi Hazánk javaslatát (magyar nyelven). telex, 2023. december 12. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
  11. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 22.)
  12. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 10.)
  13. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 10.)
  14. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  15. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  16. Juli, Mészáros: Karácsony Gergely mögé beállt a Momentum is (magyar nyelven). 444, 2023. november 30. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  17. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  18. Sándor, Németh Márton: Az egyik főpolgármester-jelölt bejelentette visszalépését Vitézy Dávid javára (magyar nyelven). index.hu, 2024. április 19. (Hozzáférés: 2024. június 7.)
  19. a b Visszalépett Szentkirályi Alexandra a főpolgármesteri jelöltségtől, és Vitézy Dávidot támogatja”, Telex.hu, 2024. június 7. (Hozzáférés: 2024. június 7.) 
  20. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  21. Ez kell ahhoz, hogy Vitézy elérje a szavazatok újraszámlálását Magyar Nemzet, 2024. június 10.
  22. Döntött az NVB: újraszámolják a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatait hvg.hu, 2024. június 12.
  23. Karácsony Gergely a főpolgármester-választásról: "Öntsünk tiszta vizet a pohárba, legyen új voksolás Budapesten" hvg.hu, 2024. június 13.
  24. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  25. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. április 21.)
  26. Márk, Benics: Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd (magyar nyelven). 444, 2024. március 28. (Hozzáférés: 2024. március 28.)
  27. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  28. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  29. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  30. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  31. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  32. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  33. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  34. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 22.)
  35. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  36. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  37. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  38. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  39. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  40. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  41. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  42. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  43. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  44. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  45. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  46. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  47. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  48. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  49. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  50. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  51. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  52. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  53. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  54. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  55. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  56. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  57. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  58. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  59. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  60. https://www.facebook.com/share/p/5JqtqrcrxSazwx1i/?
  61. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  62. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2024. június 9.)
  63. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  64. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  65. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  66. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  67. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  68. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 10.)
  69. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  70. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  71. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  72. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  73. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  74. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  75. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  76. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  77. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  78. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  79. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  80. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  81. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  82. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  83. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  84. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  85. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. május 7.)
  86. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 9.)
  87. Vármegyei, települési választás keresése (magyar nyelven). Nemzeti Választási Iroda, 2024. május 8. (Hozzáférés: 2024. május 8.)
  88. Ezekben a megyékben érzik elég erősnek magukat a pártok, hogy listát állítsanak (magyar nyelven). magyarhang.hu. (Hozzáférés: 2024. május 8.)
  89. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 18.)
  90. Nemzeti Választási Iroda - Helyi önkormányzati választások (magyar nyelven). vtr.valasztas.hu. (Hozzáférés: 2024. június 12.)

Források

  • Helyi önkormányzati választások. Nemzeti Választási Iroda (NVI), 2024. március 29. (Hozzáférés: 2024. március 29.)
Sablon:Magyarországi választások
  • m
  • v
  • sz
Magyarországi választások
Országgyűlési
Települési önkormányzati
tanácsi
  • 1949
  • 1953
  • 1958
  • 1963
  • 1967
  • 1971
  • 1973
  • 1975
  • 1980
  • 1985
önkormányzati
ellenzéki előválasztás
Kisebbségi önkormányzati
Települési
  • 1994
  • 1998
  • 2002
  • 2006
  • 2010
Területi és országos
  • 2007
  • 2011
Európai parlamenti
Ellenzéki előválasztás
  1. a b 1910 és 1920 között az első, 1939 és 1945 között a második világháború miatt nem tartottak választásokat