Bogár Gizi

Bogár Gizi
Bogár Gizi 1916 körül
Bogár Gizi 1916 körül
SzületettBogár Gizella
1882. július 12.[1][2]
Budapest
Elhunyt1962. augusztus 18. (80 évesen)[1][2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
GyermekeiGöndör Klára
Foglalkozásaszínész
Sablon • Wikidata • Segítség

Bogár Gizi, 1904-től hivatalosan Vincze Gizella (Budapest, 1882. július 12.[3] – Budapest, 1962. augusztus 18.)[4] magyar színésznő, Göndör Klára színésznő anyja.

Élete

Bogár Teréz gyermekeként született. 1904-ben Vincze Ferenc örökbe fogadta és nevére vette. Pályáját vidéki színtársulatoknál kezdte. Az 1910-es években Sziklay Kornél városligeti Kis Színkörében primadonna szerepkörben állt színpadra. 1916–17-ben az Érdekes Kabaré tagja, 1919-ben a fővárosi Muskátli Kabaré tagja volt. Ezt követően Egerben, Pozsonyban, és felvidéki színházakban játszott. 1936-ban a Royal, 1940–42-ben az Erzsébetvárosi és az Óbudai Kisfaludy Színház tagja volt. 1945 és 1955 között a győri Kisfaludy Színház társulatának tagja volt, visszavonulásáig. Utolsó éveit az Ódry Árpád Művészotthonban töltötte, egy utcai baleset következtében vesztette életét.

Magánélete

Házastársa Göndör (Steinauer) József színész volt, akihez 1919. augusztus 4-én Budapesten, a Józsefvárosban ment nőül.[5]

Főbb szerepei

  • Buttykay Ákos: Ezüst sirály – Xénia
  • Huszka Jenő: Gül baba – Gábor diák
  • Carl Zeller: A madarász – Postás Milka
  • Kacsóh Pongrác: János vitéz – címszereplő
  • De Fries Károly: Budapest–Wien – Klugerné
  • Buday Dénes: Rozmaring a betyárgróf – Hochstetten Camilla
  • Sándor Jenő: Bécsi gyors – Bodolay bárónő

Filmjei

  • Hazudik a muzsikaszó (1924)
  • Vissza az úton (1941)

Jegyzetek

  1. a b Bogár Gizi, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01959.htm
  2. a b Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  3. Születési bejegyzése a budapesti-józsefvárosi római katolikus keresztelési akv. 1433/1882. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 5.)
  4. Meghalt Bogár Gizi (1962. augusztus 22.) Népszava, 90. évfolyam, 195. szám
  5. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári házassági akv. 3456/1919. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 5.)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981.
  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Kellér Dezső: Kortársak és sorstársak (emlékirat, Budapest, 1971)
  • Bogár Gizi az Internet Movie Database oldalon (angolul)
Nemzetközi katalógusok