Dara Edit

Dara Edit
Életrajzi adatok
Született1985. október 20. (38 éves)
magyar Kazincbarcika
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszínházi táncos, modell
Jellemzői
Magassága178 cm
Súlya59 kg
Méretei
Általános méretei92-63-93
Szemszínesötétbarna
Dara Edit weboldala

Dara Edit (Kazincbarcika, 1985. október 20. –) magyar szépségkirálynő, modell.

Élete

A miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskolában érettségizett, színházi táncos szakon. Ezután Cegléden, a PIMI színi tanodában folytatta tanulmányait. Kecskeméten a Katona József Színházban sikerült elhelyezkednie: táncos és háttérszínészként. Két Németországban és Hollandiában bemutatott Coca-Cola és Heineken reklámfilmben látható. Kiemelt szerepet a 2009-es Gyár fesztivál hivatalos reklámfilmjében kapott. Korábban a DVTK VIP részlegén dolgozott.[1]

2013. augusztus 24-én a szerencsi csokifesztivál keretében rendezték meg a Miss Alpok Adria és Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Szépe versenyt, amit Dara Edit nyert meg, ezzel bejutott az országos döntőbe.[2]

A Miss Tourism Planet 2013 nemzetközi szépségversenyen Miss Hungary címet érdemelte ki, meghívottként képviselhette Magyarországot a 2013-as világdöntőn. Görögországban bejutott a legszebb nyolc hölgy közé, és megnyerte a Miss Bikini címet.[3]

2013. október 7-től a Mayo Chix nemzetközi ruhamárka modellje.

2014. március 1-jén a tarcali Andrássy kúriában került megrendezésre a Miss Alpok Adria Szépségverseny országos döntője. Az est végén a dobogó legfelső fokára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét képviselő kazincbarcikai Dara Edit állhatott.

Színházi szerepei

  • 2006-ban a Kecskeméti Katona József Színházban táncos és színész (a Laura című zenés játékban és a sHÓwKIRÁLYNŐ musicalben lépett fel).

Díjai

  • 2007-ben a Barcika Szépe versenyen döntős, különdíjas.[4]
  • 2009-ben a The Pearl Of Borsod szépség- és modellversenyen Miss Kazincbarcika címet kapta.[5]
  • 2010-ben megnyerte a Miss Írisz országos döntőjét, amelyen előzetesen az Emese Bál Szépe lett.[6]
  • A Miss Hungary Nemzeti Szépségverseny legszebb 20 lánya közé jutott 2010-ben (felnőtt kategóriában).[7]
  • 2011-ben a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei döntőjén az I. udvarhölgy lett (2. helyezés).[8]
  • 2013-ban a Miss Tourism Planet Világversenyen Magyarországot képviselve a Miss Bikini választás nyertese volt.[9]
  • 2013-ban a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei döntőjén újra szerencsét próbált, ahonnan szintén sikerült elhoznia a koronát, ez évben első helyen végzett.[10]
  • 2014-ben a Miss Alpok Adria Szépségverseny országos döntőjének győztese.[11]

Fotómodell

  • 2009-ben a P7 Magazinban jelent meg fotója.
  • 2010-ben a kazincbarcikai Képes Mozaik címlapján szerepelt.[12]
  • 2012-ben a DVTK hivatalos naptárban ő volt Miss Március.

Jegyzetek

  1. Belépő a modellvilágba (InfoBorsod.hu)
  2. Dara Edit lett a Borsod megye szépe (opont.hu, 2013. augusztus 25.). [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 25.)
  3. Miss Bikini Barcikáról (Kulcs Magazin, 2013. július 6.)
  4. Dara Edit a Barcika Szépe különdíjasa[halott link]
  5. A The Pearl of Borsod szépség- és modellverseny (Opont.hu)[halott link]
  6. Miss Írisz
  7. Miss Hungary[halott link]
  8. Miss Alpok Adria Borsod-Abaúj-Zemplén megye szépei 2011
  9. Miss Tourism Planet[halott link]
  10. Miss Alpok Adria Borsod-Abaúj-Zemplén megye szépe. [2013. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 25.)
  11. Kazincbarcikai lány nyerte a Miss Alpok Adriát (Opont hírportál, 2014. március 2.). [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 2.)
  12. Képes Mozaik (2010. június 24.)[halott link]

Források

  • Modellvilág: Dara Edit adatlapja (magyar nyelven). [2014. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 5.)
  • PORT.hu: Dara Edit adatlapja (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2014. március 5.)