Kovács Dominik és Viktor

Kovács Dominik és Kovács Viktor (más néven: Kovács ikrek, Pécs, 1996. április 7. –) írók, drámaírók, társalkotók.[1][2]

Életútjuk

Alsó- és középfokú tanulmányaikat a simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnáziumban végezték.[1][2] 2016 és 2019 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos hallgatói,[3] mesterképzéses diplomájukat 2021-ben ugyanitt szerezték irodalom- és kultúratudomány szakon.[4] 2021 őszétől az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában folytatják tanulmányaikat.[5][6] Emellett 2016-tól az Eötvös Collegium diákjai.[7]

Munkásságuk

Középiskolásként több irodalmi pályázaton szerepeltek novellákkal, illetve darabokat írtak a helyi diákszínjátszó-kör számára,[8] emellett népdalénekléssel is foglalkoztak.[9] Kisepikáik többek között a Bárka folyóiratban, a Hévízben, az Új Forrásban, a Műút portálon és a Félonline-on jelentek meg.[3] Jégtorta című drámájukat 2016-ban beválogatták a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Kortárs Dráma Nyílt Fóruma versenydarabjai közé,[10] 2017-ben Hegedűs D. Géza rendezésében tartottak belőle felolvasószínházi bemutatót.[11] A darabot később a zürichi Theater an der Winkelwiese játszotta német nyelven,[12] valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is bemutatta.[13] A 2018-as Mintapinty című monodrámájuk a debreceni Csokonai Nemzeti Színház[14] és a zalaegerszegi Kollázs Kulturális Egyesület műsorán szerepelt.[15] A Kovács testvérek írtak karanténdrámát, filmetűdöt Shakespeare Lear király című tragédiája nyomán, drámai adaptációkat Petőfi Sándor, Arany János és Mészöly Miklós műveiből.[16] Amit akartunk című drámájukat 2023-ban a Színház folyóirat online felületének drámamelléklete közölte.[17] Ugyanezen év őszén mutatták be a MILF című drámájukat a Jurányi Házban.[18] Első regényük, a Lesz majd minden 2024-ben jelenik meg az Európa Kiadó gondozásában.[19] Szépirodalmi tevékenységük mellett irodalom- és színháztudományi kutatással is foglakoznak, egyetemi éveik alatt két alkalommal eredményesen szerepeltek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.[7]

Műveik

Drámák
  • Jégtorta (2017)[20]
  • Mintapinty (2018)[21]
  • Bérnász (2018)[22]
  • A téglaégető dala (2019)[1]
  • Cifra palota (2020)[2]
  • A plüss (2021)[3]
  • A hiéna (2022)[4]
  • Amit akartunk (2023)[5]
  • MILF (2023)[6]

Regény

  • Lesz majd minden (2024)[7]

Díjaik, elismeréseik

  • Erkel Diákünnepek - arany oklevél (2013)[8]
  • Helikon Ünnepségek – arany oklevél (2014)[1]
  • Simontornya Város Ifjú Tehetsége (2014)[9]
  • Vass Lajos Nagydíj - népdaléneklés kategória (2014) [10]
  • Kárpát-medencei középiskolás irodalmi pályázat díja, próza kategória – ezüst minősítés; pályázók díja (2015)[23]
  • Kárpát-medencei középiskolás irodalmi pályázat díja, próza kategória – arany minősítés (2016)[1]
  • Magyar ballada – Kortárs egyfelvonásosok Arany-balladákra II. helyezés (2018)[24]
  • XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Színház és dráma szekció - I. helyezés, a Színház folyóirat különdíja - Kovács Dominik - (2019)[11]
  • XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Színház és dráma szekció - III. helyezés, a Színház folyóirat különdíja - Kovács Viktor - (2019)[12]
  • XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Színháztudomány szekció - különdíj - Kovács Dominik - (2021)[13]
  • XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Színháztudomány szekció - III. helyezés - Kovács Viktor - (2021)[14]
  • A Shakespeare 37 sorozat közönségdíja (2021)[15]
  • Pro Scientia Aranyérem - Kovács Dominik - (2021)[16]
  • Örkény István Drámaírói Ösztöndíj - Kovács Viktor - (2022)[17]
  • Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj - Kovács Dominik - (2023)[18]
  • Prológ-díj (2023)[19] [20]

Videók

  • https://www.youtube.com/watch?v=j29CSR6k5SM
  • https://www.youtube.com/watch?v=HpTbJBxaAPI

Kapcsolódó oldalak

További információk

  • https://web.archive.org/web/20180612143230/http://honlap.eotvos.elte.hu/fooldal/muhelyek/kovacs-dominik/
  • http://elteonline.hu/kultura/2018/03/16/olvassatok-elte-seket-19-kovacs-dominik-es-viktor/
  • https://www.elte.hu/content/nagy-jovot-josolnak-a-kovacs-testvereknek.t.16734
  • http://publicer.hu/2018/03/20/elet-komikus-es-tragikus-mozzanatai-vannak-a-fejunkben/
  • http://ujforras.hu/kovacs-dominik-kovacs-viktor-rendszertelen-valtozasunk/
  • http://felonline.hu/tag/kovacs-dominik-es-kovacs-viktor-prozaja/
  • https://szinhaz.org/csak-szinhaz/kulissza-csak-szinhaz/2017/09/20/8-dramaval-jelentkezik-nyilt-forum-fuzetek-201617-es-kiadasa/ Archiválva 2018. június 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • http://www.barkaonline.hu/primer-primor/4745-kovacs-viktor-es-kovacs-dominik-meseje--stiglincz-vilma
  • http://www.muut.hu/mit-csinalt-a-postas-csilla/

Jegyzetek

  1. a b c d Kovács Dominik | Eötvös Collegium (magyar nyelven). honlap.eotvos.elte.hu. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 11.)
  2. a b Archivált másolat. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 11.)
  3. a b Hanna, Seres, Lili. „Olvassatok ELTE-seket! 19. – Kovács Dominik és Viktor”, ELTE Online, 2018. március 16. (Hozzáférés: 2018. június 11.) (hu-HU nyelvű) 
  4. https://elteonline.hu/kozelet/2020/04/10/szeretem-az-elte-t-mert-29-interju-kovacs-dominikkal-es-viktorral/
  5. https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=40996
  6. https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=40997
  7. a b https://eotvos.elte.hu/departmens/magyar-muhely?m=9341
  8. http://www.simontornya.hu/_user/browser/File/letoltheto_dokumentumok/ertektar_biz_nyilv/Var_napja_keppel.pdf
  9. Jurányi Ház - KOVÁCS DOMINIK és KOVÁCS VIKTOR (magyar nyelven). juranyihaz.hu. (Hozzáférés: 2024. március 23.)
  10. https://dramaturg.hu/kialakult-nyilt-forum-mezonye-januarban-zalaegerszegen-folytatodik-program
  11. https://dramaturg.hu/node/115
  12. https://winkelwiese.ch/zentrumfuerdramatik/stuecke/eisbombe
  13. https://www.tasz.ro/eloadasok/jegtorta/
  14. https://www.theater.hu/hu/szinhazak/csokonai-szinhaz-studioszinhaz--321/eloadasok/mintapinty--10425.html
  15. https://www.videkiszinhazak.hu/hirek/ecsedi-erzsebet-es-ecsedi-csenge-szinpadra-allitotta-a-mintapintyet-2021-06-27
  16. https://nepszava.hu/3157354_dramai-harcban-onnon-gyengesegunkkel-petofi-kacajarol-is-kovacs-viktorral-es-kovacs-dominikkel
  17. https://szinhaz.net/2023/03/21/uj-e-drama-kovacs-dominik-es-kovacs-viktor-amit-akartunk/
  18. https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/milf
  19. https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/kovacs-viktor/lesz-majd-minden/
  20. Kovács Viktor-Kovács Dominik: Jégtorta - Pécsi Országos Színházi Találkozó (magyar nyelven). poszt.hu. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 11.)
  21. KOVÁCS DOMINIK / KOVÁCS VIKTOR: MINTAPINTY - Pécsi Országos Színházi Találkozó (magyar nyelven). poszt.hu. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 11.)
  22. Kié lesz a legjobb? – Olvassanak bele! - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2018. június 11.)
  23. Kárpát-medencei középiskolás diákírókat, diákköltőket díjaztak Sárváron”, hirado.hu. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. június 11.) (hu-HU nyelvű) 
  24. Magyar ballada: íme, a legjobbak - Litera | Az irodalmi portál. www.litera.hu. (Hozzáférés: 2018. június 11.)

Források