Lantos Mihály, született Lendenmayer (Budapest, 1928. szeptember 29. – Budapest, 1989. december 31.) olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, edző, az Aranycsapat kiemelkedő hátvédje, 53 válogatott mérkőzésen játszott, öt gólt rúgott. Unokája Ködmön Kinga élvonalbeli labdarúgó.
Pályafutása
Már 12 évesen igazolt játékos volt. A MÁVAG SK, a BVSC, a MÁV Konzum Előre, a Budapesti Vasutas Előre, a Budapesti Vasas Előre SC, az MTK, a Textiles, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó csapataiban is szerepelt. Játszott a londoni "évszázad mérkőzésén", tagja volt a helsinki olimpia bajnok csapatának és játszott a berni világbajnoki döntőben is. A Budapesti Bástyával, Vörös Lobogóval, illetve az MTK-val háromszor nyert magyar bajnoki címet és megnyerte a Közép-európai Kupát.
Az Aranycsapat játékosa remek testi felépítésű, kétlábas, kitűnően rúgó és fejelő hátvéd volt. Pompásan helyezkedett és hosszú átadásokkal gyakran indított veszélyes ellentámadásokat. Lehetőleg megelőző szereléseket alkalmazott. Jól időzített keresztezéseivel gyakran segítette ki társait is. Mozgékonysága és gyorsasága nem mindig volt kifogástalan. Emiatt ritkán vállalkozott előretörésekre. Nagy lövőerejét eredményes szabadrúgásaival bizonyította be. Remek rúgótechnikáját minősíti, hogy Puskásék a szabadrúgások és tizenegyesek jó részét neki engedték át. Minden mérkőzésen helyt állt, ez megbízhatóságát, jó átlagteljesítményét dicséri. Legjobb játékát talán 1954. február 12-én, az Egyiptom elleni kairói mérkőzésen (2:0) nyújtotta.
A Kőbányai Porcelán csapatánál kezdett edzősködni (1963-ban), majd egykori mestere, Bukovi Márton segédedzője lett a görög Olimpiakosz Pireusznál. Hét évet töltött a Komlói Bányásznál, kettőt a Nagykanizsai Olajbányásznál, hármat Székesfehérvárott a Videotonnál, végül Zalaegerszegen, 1981-ben a ZTE-ben fejezte be edzői karrierjét, melynek során 272 NB I-es találkozón ült a kispadon.
Sírja Budapesten, az Új köztemetőben van. Emlékére az MTK Csömöri úti sporttelepét 2009 májusában Lantos Mihály Sportcentrumnak nevezték el.[3] 2010-ben a FourFourTwo labdarúgó-magazin minden idők legjobb magyar labdarúgói között a 48. helyre sorolta.
2011november 25-én a londoni 6:3-as győzelem évfordulóján MÁV470 010-4 számú Siemens Taurus mozdonyára az Aranycsapat tagjaként Lantos Mihály is felkerült. A vállalat így állított a legendás csapatnak emléket.[8]
Csutorás Ferenc borász elkészítette az Aranycsapat borsorozatot, amely a klasszikus tizenegy minden tagjának egy-egy borkülönlegességet ajánl.
Jegyzetek
↑A BSVC nevei: MÁV Konzum Előre, Budapesti Vasutas Előre SC
↑Az MTK nevei: 1949-1951: Textiles, 1951-1953: Bp. Bástya, 1953-1956: Bp. Vörös Lobogó volt
↑mtkinfo.hu: Lantos Mihály nevét viseli már a Csömöri úti sporttelep, 2009. május 25. [2015. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 1.)
↑"Az árulók felett aratott győzelem tette lehetővé, hogy ma sportgyőzelmeket ünnepelhetünk": A kitüntetettek. Népsport, V. évf. 192. sz. (1949. szeptember 26.) 1., 3. o.
↑Összeállították a Magyar Népköztársaság kiváló sportolóinak névsorát. Népsport, VII. évf. 83. sz. (1951. április 27.) 1–2. o.
↑Kitüntették a Londonban győztes magyar labdarúgócsapat tagjait. Népsport, IX. évf. 246. sz. (1953. december 10.) 3. o.
↑Kik lettek újabban érdemes sportolók. Népsport, (1954. április 29.)
↑Útjára indult az Aranycsapat-mozdony. MÁV Zrt., 2011. november 25. [2012. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 21.)
Források
Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 87. o. ISBN 963-547-414-8
Rejtő László – Lukács László – Szepesi György: Felejthetetlen 90 percek. Budapest: Sportkiadó. 1977. ISBN 963-253-501-4
További információk
Szabó Lajos–Millisits Máté: Az Aranycsapat MTK-s csillagai / Golden team stars from the MTK; Magyar Olimpiai és Sportmúzeum–Zuglói Cserepes Kulturális Nonprofit Kft., Bp.-Zugló, 2016
Lantos Mihály (angol nyelven). worldfootball.net
Lantos Mihály (angol nyelven). national-football-teams.com