Nils

Nils
Információk
EredetBudapest, Magyarország
Aktív évek2005 - napjainkig
Műfajalternatív rock, rock
Tagok
Pogány János
Beszédes Richárd
Behany Gábor
Ditrói-Tóth Szabolcs

A Nils weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

A Nils egy magyar alternatív rockegyüttes. A zenekar szöveg-centrikus, modern alternatív rockzenét játszik, melyben a pozitív értelemben vett popzenétől a drum'n'bass-ig felfedezhetőek stílusjegyek, hatások, egyedi, sajátos értelmezésben visszaadva.[1] Első stúdióalbumuk 2010-ben jelent meg Mindenkivégez címmel.[2]

Története

A Nils 2005-ben alakult Budapesten. A közvetlen elődje a November volt, melyben mindhárom alapító tag részt vett: Horváth Fecó – dob, Houdek Csaba – gitár, Pogány János – basszgitár, ének.

A hagyományos ének-gitár-basszusgitár-dob felállást 2006-ban egészítették ki samplerrel (Szőke Csaba). A doboknál ebben az évben Molnár Dániel csatlakozott.

2007-ben készült el első albumuk, Díszharmónia címmel. Ebben az évben is volt egy tagcsere, Jacsó Miklós lett a Nils gitárosa.

2008-ban jelent meg a zenekar EP c. lemeze, melynek Hello c. számához videóklip is készült. A Benne vagyok c. dal lett a Leosztás c. drogprevenciós film főcímzenéje. A zenekar megnyerte a Zöld Pardon tehetségkutatóját[3] és a GyárSztár tehetségkutatót. A zenekar kiegészült egy billentyűssel Tóth Márton személyében.

2009-ben a zenekar Hello c. dala felkerült az MR2 Petőfi Rádió ‘Egy kis hazai 2009′ c. válogatására és meghívást kapott az MR2 Akusztik c. műsorba is.

2010-ben jelent meg a Mindenkivégez, az Alexandra Records gondozásában. A Nils Diszkómarci c. száma révén országos ismertségre tesz szert. Egy rövid ideig Román Sándor gitározott a zenekarban.

2011-ben jelent meg a Halálkirály c. lemez. Újabb tagcsere révén Rónai Zsolt gitáros került a zenekarba.

2013-ban, egy év stagnálás után új tagokkal (Beszédes Richárd, Behany Gábor, Ditrói-Tóth Szabolcs) kiegészülve született újjá a Nils. Elkészült egy újabb videóklip, az előző lemez Milyen már c. számához. Ebben az évben jelent meg a korábbi dalokat is tartalmazó, Válogatós c. lemez.

Diszkográfia

Év Album
2007 Díszharmónia
2008 EP
2010 Mindenkivégez
2011 Halálkirály
2013 Válogatós

[4]

Tagok

Korábbi tagok

  • Houdek Csaba - gitár (2005-2007
  • Jacsó Miklós - gitár (2007-2010)
  • Román Sándor - gitár (2010-2011)
  • Rónai Zsolt - gitár (2011-2013)
  • Horváth Ferenc - dob (2005)
  • Molnár Dániel - dob (2006-2010)
  • Behany Gábor - dob (2013)
  • Szőke Csaba - sampler (2007)
  • Tóth Márton - billentyűs hangszerek (2008-2011)

Jegyzetek

  1. Zenekari portré a zene.hu-n
  2. Alexandra kiadó[halott link]
  3. Zöld Pardon tehetségkutató 2008 - zene.hu
  4. Diszkográfia. [2013. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 3.)

Források

  • Nils - biográfia
  • Hírek az együttesről a zene.hu-n

További információk

  • A Nils hivatalos honlapja
  • Nils zeneletöltés
  • Nils a PORT.hu-n
  • Nils a Myspace-en
  • Nils a Last.fm-en
  • Hivatalos Facebook profil
  • Nils YouTube csatornája
  • Nils a Dalok.hu-n
  • Nils a zene.hu-n
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap