TxK

TxK
FejlesztőLlamasoft
KiadóLlamasoft
PlatformokPlayStation Vita
Kiadási dátumNA 2014. február 11.
EU 2014. február 12.
MűfajTube shooter
JátékmódokEgyjátékos
Sablon • Wikidata • Segítség

A TxK tube shooter, melyet a Llamasoft fejlesztett és Jeff Minter tervezett. A játék 2014. február 11-én jelent meg Észak-Amerikában, míg Európában 2014. február 12-én, kizárólag PlayStation Vita kézikonzolra.[1] A játék a tervek szerint később Microsoft Windows, PlayStation 4 és Android platformokra is megjelent volna, azonban a TxK és a Tempest 2000 közötti hasonlóságok miatt az Atari jogi fenyegetéseket tett a Llamasoft ellen, ezzel megakadályozva a további átiratok megjelenését.

A TxK „tube shooter”, mely a klasszikus Tempest című játéktermi játékon alapul. A TxK különböző felszedhető erőnövelőkkel bővíti ki az eredeti játékmenetét, azonban lehetőség van erőnövelők nélküli játékra is.[2]

Fogadtatás

A játék megjelenésekor pozitív kritikai fogadtatásban részesült, a Metacritic gyűjtőoldalon 84/100-as átlagpontszámon áll.[3]

Az IGN cikkírója „időnként nyomasztónak” találta a játék frissített művészi stílusát, azonban méltányolta „a megnyerő zenei anyagot és az engedékeny mentési rendszert”. Összegzésül megjegyezte, hogy „egyszerűen nem tudom letenni [a játékot]”.[2] A játékról a brit Edge szaklap is elismerően vélekedett, ahol kiemelték a „csodálatosan kristálytiszta” képi világát. Összegzésül megjegyezték, hogy „Dinamikus, izgalmas és teljesen felélénkítő, a TxK nem csak az egyik legjobb játék a Vitán, de az is meglehet, hogy az egyik legjobb amit Minter valaha készített.”[4]

Jogi problémák

2015. március 18-án Minter közzétette, hogy az Atari név és márka tulajdonosai jogi fenyegetéseket tettek és jogsértés abbahagyására irányuló meghagyást indítottak a játék ellen a Tempest 2000 közötti hasonlóságok miatt,[5] ezzel megakadályozva a játék megjelenését Microsoft Windows, PlayStation 4 és Android platformokra.[6][7]

Források

  1. Butterworth, Scott. „TxK Review”, IGN, 2014. február 19. (Hozzáférés: 2014. április 4.) 
  2. a b http://www.ign.com/articles/2014/02/19/txk-review
  3. TxK reviews. Metacritic. (Hozzáférés: 2014. április 4.)
  4. https://web.archive.org/web/20140321215130/http://www.edge-online.com/review/txk-review/
  5. https://twitter.com/llamasoft_ox/status/578170883660988416
  6. http://minotaurproject.co.uk/YakImages/surprised_and_dismayed.pdf
  7. http://www.eurogamer.net/articles/2015-03-18-jeff-minter-beyond-disgusted-with-atari-over-txk-block