Wien-effektus

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Wien-effektusnak nevezik a fizikai kémiában azt a jelenséget, amikor nagy (10⁴–10⁵ V/cm) elektromos térerősség hatására megnövekszik az elektrolitoldatok vezetőképessége illetve mobilitása. A jelenséget először Max Wien^{[m 1]} írta le. A Debye-Hückel-Onsanger elmélet alapján a Wien-effektus kvalitatívan egyszerűen magyarázható: nagy térerősség esetén ugyanis az ionok mozgása olyan nagy lesz, hogy ionatmoszféra már egyáltalán nem tud kialakulni, így annak fékező hatása sem érvényesülhet.

Poole mutatott rá, hogy az elektromos vezetés eltérhet az Ohm-törvénytől szilárd vezetőkben, majd később Wien hasonló jelenséget mutatott ki elektrolitokban. Mindkét jelenségre jellemző, hogy a térerősség gradiensének (térbeli változásának) növekedtével a együtt nő a vezetőképesség is. Ez egyrészt az ionatmoszféra sérülésének^{[pontosabban?]}, másrészt a disszociáció során kialakuló kinetikai változásoknak köszönhető. Az utóbbi hatás gyenge elektrolitoldatokban még szembetűnőbb. A jelenség leírását először Onsanger adta közre, majd ezt pontosította Joos és Blumentritt.

Erős elektrolitok oldatai vezetésének a változása nagy erősségű elektromos tér hatására az előbbiek szerint jól magyarázható az ionatmoszféra fékező hatásának csökkenésével illetve megszűnésével (első Wien-effektus). A gyenge elektrolitok oldataiban azonban adott erősségű elektromos tér hatására sokkal nagyobb a vezetés növekedése, mint hasonló töltésszámú erős elektrolitok oldataiban (második Wien-effektus). Gyenge elektrolitok vezetésében tapasztalható nagymértékű változás annak tudható be, hogy a nagy sebességű ionok ütközése nemdisszociált molekulákkal elősegítik ezek disszociációját, majd ütközések hatására a disszociációs egyensúly az ionok keletkezésének irányába tolódik el.

Elegendően nagy frekvenciájú váltóáram hatására az elektrolitoldatok moláris fajlagos vezetőképessége szintén megnövekszik.Ezt a hatást Debye és Falkenhagen jósolta meg a Debye-Hückel-Onsanger elmélet alapján. A frekvenciaeffektus (Debye–Falkenhagen-effektus) következtében tapasztalható vezetésnövekedés közelítőleg 1/3-a a Wien-effektusnál mutatkozó vezetésnövekedésnek.

• Atkins, Peter. Fizikai kémia : [egyetemi tankönyv (maláj nyelven). Budapest: Nemzeti Tankönyvkiado (2002). ISBN 963-19-3316-4 
• Onsager, Lars (1957). „Wien Effect in Simple Strong Electrolytes”. The Journal of Physical Chemistry 61 (2), 198–215. o, Kiadó: American Chemical Society (ACS). DOI:10.1021/j150548a015. (Hozzáférés: 2017. május 4.)